1.      A diagnosztikus (helyzetfeltáró) értékelés

„A diagnosztikus értékelés az előzetes tudás és a tanulási alkalmasság megállapítása abból a célból, hogy a következő folyamat irányításához a szükséges döntéseket meg lehessen hozni.”[1]

​

A diagnosztikus értékelés során feltárjuk a tanulók tudás- és teljesítményszintjét egy-egy oktatási szakasz kezdetén vagy a tanév elején (ritkábban tanév közben/végén is).

Döntéselőkészítő funkciójából fakadóan valamilyen oktatási tevékenység megkezdése előtt van erre szükség, hogy segítséget nyújtson a tartalom, a módszerek, az eszközök, a szervezési módok és formák megválasztásában.

​[1] Lappints Árpád: Tanuláspedagógia. A tanulás tanításának alapjai. Comenius Bt., Pécs, 2002. 277.o.

​

​2.      A formatív (segítő-formáló) értékelés

Ez az értékelés folyamatos, alkalmazására az oktatási folyamat közben kerül sor. Szerepe, hogy folyamatos, részletes, árnyalt visszajelzést nyújtson a tanulónak és a pedagógusnak a fejlődés és haladás eredményeiről, a hibákról, nehézségekről. Lehetővé teszi a menet közbeni korrekciót, illetve önkorrekciót, a felzárkóztatást.

​

A formatív, alakító-segítő értékelés különösen jelentős a személyiségfejlesztésben, mivel az értékelés eredménye nem kerül be a naplóba, tanulóknak nem kell tartaniuk a kudarctól, érezhetik az értékelés segítő szándékát. Kifejezőeszközei a szöveges vagy írásos értékelés, illetve a tanári (pozitív vagy negatív) reagálások.

3.      A szummatív (záró-összegző) értékelés

A tanulási folyamat egyes szakaszainak záróaktusa, célja az összegzés, a záró minősítés. A tanulókat kategóriákba soroljuk teljesítményük alapján, ez a művelet tehát szelektálja, szűri a diákokat, megszabja a továbbtanulási esélyeket, iránymutató lehet a pályaorientáció során.

Fontos az objektivitás, ebben segíthetnek a standardizált értékelési eszközök vagy a kritériumorientált felmérések (pl. abszolváló vizsga).

Köszönjük az aktív részvételt!