Barbarok

Semmi másuk nincs, mint hó, mezők és erdőségek. Olyan nagy ott a barbárság, hogy nem is értik, mi az a béke.

(Florus a szarmatákról; 1. század)

A gótok] könyörögve kérték kiűzött népük befogadását a folyam innenső partjára – az emberek akkor sem ijedtek meg, inkább örvendeztek, hiszen a hízelgés szakértői még nagyobbnak tüntették fel a császár szerencséjét, amely íme a világ végéről annyi újoncot hoz és kínál fel neki váratlanul, hogy saját erőinek és az idegeneknek egyesítése révén győzhetetlen sereg fölött rendelkezik, […]. Ebben a reményben több helyre embereket küldtek ki, hogy a vad tömeget szekereikkel együtt áthozzák. […] A tisztán nem látó illetékesek ügybuzgalma így készítette elő a római világ pusztulását.

(Ammianus Marcellinus; 4. század)

Mi szeretjük a szégyentelenséget, ők, a gótok, elátkozzák, mi menekülünk a tisztaság elől, ők szeretik. […] röviden szólva minden [barbár] népnek vannak bizonyos hibái, de néhány jó tulajdonsága is. […] Milyen reménye lehet még Rómának, ha a barbárok tisztábbak és erkölcsösebbek, mint a rómaiak?

(Salvianus egyházatya; 450–460 körül)

Ha a barbárok csak azért törtek be a római területre, hogy Keleten és Nyugaton a templomok megteljenek hunokkal, vandálokkal, burgundokkal és más nemzetiségek hívőivel, akkor dicsérnünk kell Isten irgalmasságát.

(Orosius egyházatya; 5. század)

Ami a gótok és vandálok életmódját illeti, mi az, amiben magunkat elébük helyezhetnénk, vagy akár csak össze is hasonlíthatnánk velük? […] csaknem minden barbár, ki egy néphez, egy király alá tartozik, szereti, közel valamennyi római pedig üldözi egymást […] sokan – és nem is szegényes családból származók –, kik a szabad ember műveltségével rendelkeznek, az ellenséghez menekülnek […]. És ámbár azoktól, kikhez menekültek, életmódban is, nyelvben is különböznek, sőt, hogy úgy mondjam, a barbár testek és öltözékek bűzétől is utálkoznak, mégis inkább elviselik a barbárok eltérő életformáját, mint a rómaiak kegyetlenkedő igazságtalanságát.

(Salvianus; 5. század)

Örök tél és homályos ég fullasztja őket, kopár föld tartja őket betegen, az eső ellen zsúpfedél vagy levelek alá húzódnak, jéggé fagyott mocsarakon át vándorolnak, vadállatokat fognak eleségül.

(Seneca a germánokról; 1. század)

A falvak nem összefüggő és egymás mellett álló házak, ahogy nálunk: minden háznak körös-körül széles nagy udvara van – lehet, hogy védelemül a tűz ellen, de lehet, hogy csak nem tudnak másképp építkezni. Épületkövet és téglát nem használnak: minden építkezéshez, szépséggel és csinossággal nem törődve, durva, faragatlan fát használnak.

(Tacitus a germánokról; 2. század)